Az India és az Egyesült Államok kapcsolatrendszerére vonatkozó kérdésre Klemensits Péter elmondja, hogy a négyhatalmi (quadrilaterális, QUA) együttműködést kell kiemelni: ezt az amerikaiak másodszor 2017-ben hozták létre, és látszik, hogy Washington amellett döntött, Indiát bevonja egy Kína-ellenes koalícióba.
Stratégiai autonómia
A szakértő szerint fontos megjegyezni: már a hidegháború ideje alatt is alapvető fontosságú volt a mindenkori indiai vezetésnek, hogy megőrizze az ország stratégiai autonómiáját, tehát nem köt szövetséget egyik állammal sem. Így bár a Modi-kormány Amerika-barátabb politikát folytatott, mint elődei, ő sem adta fel a stratégiai autonómia elvét.
Ebből a felfogásból ered az is, hogy Indiának már hosszú időre visszatekintő jó kapcsolata van Oroszországgal. India egy Kína elleni koalícióban kész részt venni, ugyanakkor a Moszkvával fennálló kapcsolataiban a saját érdekét tartja szem előtt a szakértő szerint.
„India az utóbbi egy évben sem volt hajlandó megszakítani kapcsolatait Oroszországgal,
és amerikai és európai kritikák ellenére még bővíti is azokat” – emeli ki Klemensits Péter. Az orosz-indiai kereskedelem volumene 130 százalékkal nőtt. És az is érdekes, hogy 2022-ben az előző évhez viszonyítva tizenkilencszer nagyobb mennyiségű olajat importált India Oroszországból, mint korábban. Ez is jelzi, hogy India igyekszik saját érdekei szerint kihasználni a jelenlegi helyzetet.
A szoros indiai-orosz kapcsolatokat jelzi az is, hogy India a védelmi importjának 70 százalékát Oroszországból szerzi be, és nagyjából 14 százalékot az Egyesült Államokból, a többi fennmaradó részt pedig főleg Franciaországtól. „Emellett természetesen Delhi is törekszik arra, hogy megteremtse a saját hadiiparát annak érdekében, hogy a jövőben minél kisebb mértékben szoruljanak rá külső félre” – mondja Klemensits.
Merre tovább India?
A szakértő szerint a fentebb említett alapvetések a jövőben is fenn fognak maradni. Tehát India igyekezni fog, hogy továbbra is megmaradjon a kedvező viszonya az Egyesült Államokkal és annak szövetségeseivel, ugyanakkor továbbra is
szuverén külpolitikára fog törekedni.